A feltaláló és jövőkutató Ray Kurzweil az asztrofizikus Neil DeGrasse Tysonnal korunk és a közeljövő fontos tudományos, technológiai kérdéseiről beszélget.
2016. március 10. 09:00
p
0
0
0
Mentés
Az egyhetes A zsenik hét napja a 92. utca Y-ban rendezvénysorozat egyik eseményén a feltaláló, jövőkutató és polihisztor Ray Kurzweil a program házigazdájával, az asztrofizikus Neil DeGrasse Tysonnal a technológia jövőbeni szerepéről, agykutatásra kifejtett hatásáról, a mesterséges intelligencia területén várható újabb eredményekről, energiaforrásokról és felhasználásukról, az emberi élet meghosszabbításáról és a halhatatlanságról beszélgetett.
Kurzweil több, évtizedekkel korábbi előrejelzése bejött már. A házigazdának elmagyarázza, hogyan készíti prognózisait. Arról is beszél, hogy a 2030-as években mikroszkopikus méretű robotok, nanobotok az agykéreg legfejlettebb részét, a neocortexet összekapcsolják a számítási felhővel.
A 92. Street Y legendás közösségi, kulturális és művészeti központ New Yorkban.
Karrierje csúcspontjaként 2016-ban a riói olimpián 100 méter háton, valamint 200 és 400 méter vegyesen lett aranyérmes, 200 méter háton pedig ezüstöt szerzett a most visszavonult Hosszú Katinka.
A Samsung bejelentette, hogy az év első felében piacra dobja régóta várt mesterséges intelligenciával (MI-vel) felszerelt robotját, a Ballie-t. A guruló robotasszisztens egyesíti magában a mesterséges intelligencia, az okosotthon-vezérlés és a hordozható projektor funkcióit. A CES 2025 technológiai kiállításon bemutatott eszköz jelentős előrelépést mutat a 2020-as koncepcióhoz képest
A mesterséges intelligencia megjelenése a hadviselésben radikálisan formálja át a modern háborúk arculatát. Az autonóm fegyverek fejlesztése komoly etikai kérdéseket vet fel, miközben a nagyhatalmak versenyfutása már elkezdődött.
Európa komoly lemaradással küzd a félvezetők gyártása terén, pedig a mesterséges intelligencia 2030-ra akár 600 milliárd dollárral járulhat hozzá a kontinens gazdaságához. Az USA és Kína technológiai dominanciája arra ösztönzi az európai ágazatot, hogy többet fektessenek be az MI-értéklánc egyes területeibe.